Van bennem egy kis izgalommal teli várakozás, hiszen annyi mindent hallottam már a negyven év betöltéséről (jó-jó, tudom, hamarabb indítottam a blogot). Azt mondják, hogy negyven felett a halandó ember lányára rá tör a szabadság, és elkezd önmegvalósítani. Azonban van egy kis gubanc: én a harmincas éveim elején kezdtem el meglépni azokat a változásokat, melyekkel a belső hangomat tudtam követni.
Így elveszítettem közel 10 évet, amit tengődő, szabadságtalan harmincasként megélhettem volna?
Talán. De akkor erre már ráfaragtam, azokat a boldog, tudatlan éveket senki nem adja vissza nekem.
Most viszont azon filózok, hogy vajon mikor érzem meg először azt az extra szabadságot, amiről a B oldalon lubickoló emberek oly átérzően beszélnek naphosszat… vagy a szorongásukat emlegetik olyan sokat? Nem emlékszem, de közel vagyok már ahhoz, hogy rádöbbenjek magamtól.
Egyre jobban foglalkoztat a kérdés: mikor fog rám szakadni a szabadság érzése?
Talán már reggel kipattanok az ágyból, és még köntösben lecsúszok a lépcső korlátján? Remélem, hogy nem, mert a létrán is megszédülök néha. Akkor biztosan kicsit később, amikor leülök dolgozni. Jézusom, miket beszélek?! A szülinapomon csak nem fogok dolgozni?! Milyen szabadság az? Akkor azt hiszem, hogy a takarításkor válok a szegény ember Mary Poppinszává, és csak úgy lebegve fogok mosni, mosogatni, porszívózni, miközben vadul markolom az esernyőm markolatát.
Jaaaa, hogy ilyet csak a 39. évük utolsó napján élő, szabadságtalan tudattal rendelkezők gondolnak? Ha a szabad 40-es leszek, akkor még az is lehet, hogy nem is kell takarítanom. A korom ki fog vívni annyi tiszteletet a családban, hogy nekem már mozdulni sem kell, hanem csak szabadon feltenni a lábam, és élvezni a létezést.
Aztán jön majd a torta, ami kapcsán kívánhatok valamit. Kevesebb gyertyát, mondjuk, és esetleg még több szabadságot– de ezt megint csak a 39-es énem mondatja velem. Jobb lesz, ha lassan átállok a 40-es gondolkodásra. A szülinapom előtti éjjel biztosan előkészítik a terepet a hormonjaim. Talán ma éjjel új sejtek hada indul útnak, hogy segítsenek majd kordában tartani a fene nagy szabadságot, ami a nap folyamán rám fog törni.
Bevállalós vagyok. Állok elébe.
És majd beszámolok arról is, hogy mi is tört rám valójában, amikor elfújtam azt a rahedli sok gyertyát a tortámon.