A szülők rémálma a nyári szünet. Mondjuk, az enyém nem az egy ideje, de ez csak annak köszönhető, hogy itthon töltöm a nyarat. Ebből kifolyólag nincs szükségem szitterre, én magam vagyok az. Meg a házvezetőnő, a szakács, a cukrász, a sofőr, a bankár, a bandagazda, a biztonságügyi miniszter, az udvari bolond, a kutyaidomár, a kiképző őrmester, a szorongó anyuka, a sopánkodó feleség… és még sorolhatnám, de már a felsorolásba is elfáradtam. Szóval, eljött a szeptember, és vele együtt az iskolakezdés.
Enyhe gyomoridegem van, mert eltűnnek az eddigi hónapok keretei, más lesz a viszonyítási pont, és többször kell célzottan, időre kitenni a lábam itthonról. Ami jó, mert legalább tudatosabb leszek, és kevésbé jó annak, ahonnan sanszos, hogy el fogok késni. Nem, különben én sem tartok ildomosnak egy másodperc késést sem. De azt se tartom illendőnek, ha valaki prüszkölve válogatja a kiflit a boltban, de attól még az létező jelenség.
Új suli, új közösség
Arról nem is beszélve, hogy új iskolába fog járni a lányom. Egy új gyerekközösség neki, és egy új felnőttközösség nekem. A régi szülőbrigádot épphogy megismertem, már lépünk is tovább. Ami jó ebben, hogy ez így legalább edzésben tartja az elmémet.
Azért jók ezek az osztályoknak létrehozott Facebook csoportok, mert így legalább képeket és neveket memorizálhatok anélkül, hogy találkoznék valakivel. Bár, szerintem jó, ha 10-ből egy ember néz ki úgy a valóságban, mint a Face profilján, ezért lehetséges, hogy még így is mellé fogok lőni néha.
- „Szervusz, Ágota anyu!”
- „Nekem nincs gyerekem, csak itt sétálok a suli oldalánál. De te meg mit akarsz tőlem, hogy csak úgy leszólítasz kora reggel?”
Viszont, amíg fogalmam sincs, hogy ki-kicsoda, addig inkább mindenkinek előre köszönök, mosolyogva.
Bezzeg a mi időnkben, avagy milyen puhány a mai ifjúság!
Nem értek egyet azzal, hogy de jó, hogy a gyerek visszamegy végre a suliba, mert nem így gondolom. Jut eszembe, van egy pezsgő a hűtőben… Jaj, dehogy! Csak poén volt. Nem iszom alkoholt. Csak gyerekpezsgő van. Ja, most mondja a férjem, hogy van alkoholos is. (Ha nem bírnám a stresszt, amit nekem okoz az oktatási rendszer.) Ugyan már!
Bezzeg a mi időnkben is simán bírtuk a körmöst, a pajesztépést, meg az ilyeneket. Most meg nem is verik a gyereket, max. a szóbeli bántalmazás megy itt-ott, meg a teljesítmény forcing. Azok hatása meg nyomtalanul elszáll a levegőben. Vagy nem?
Hát, legyünk őszinték: nem. Nagyon nem. Vagy különben miért van akkora kereslet az önsegítő könyvek, és a mindenféle terápia iránt?
Noha hiszem, hogy tanulni, közösségben lenni elengedhetetlen a boldog élethez, ma mégis megkezdtem a szokásos szeptemberi mantrámat: az iskola jó dolog. Jó dolog. Jó dolog. Mondom, jó dolog…
Mindenkinek nyugalmas, biztonságos, örömteljes,
megbecsüléssel, és tudásvággyal átitatott tanévet kívánok!
