Így óvjuk gyerekeinket a digitális világ veszélyeitől!

Erősen belefolyik a virtuális világ a mindennapjainkba. A felnőttek gyakran mobillal a kezükben isszák a reggeli kávét, és a klasszikus ébresztőórát sem ismerik már a gyerekek. A mobil lett a kapcsolódás a világhoz, a barátainkhoz, és azokhoz az emberekhez is, akiket barátnak címkézünk, de valójában semmit sem tudnak rólunk.

Mi, felnőttek, talán ez a negyvenvalahány éves generáció még szerencsésnek mondhatja magát, mert a mi alapjainkat az offline élet adta. Pedig, jaj, hogy ámultunk volna a mai technikai csodák láttán! Így is hatalmas ugrás volt, amikor a quartz órák, és játékok bejöttek az országba, és hozzáférhető lett a földi halandók számára. Ez a múlt, amikor még csak kacsintgattunk afelé, ami mostanra a valóságunkká vált. Akarva-akaratlanul.

Az örök dilemma, hogy szabad-e kütyüznie a gyereknek vagy sem, ha igen, mennyi ideig, mikor, és mit… A fent vázolt virtuális kapcsolati háló miatt, ha a gyereket eltiltjuk ettől a világtól, akkor ma már ez azt jelenti, hogy kiszakítjuk őt a baráti hálóból. Persze, lehet vitatkozni, hogy milyen barátságok is ezek, mennyire felszínesen vagy nem, de a tényen nem változtat. Lemarad, kimarad, hiszen a virtuális életben egy perc alatt sokkal több inger éri, több minden váltakozik, mint az offline időtérben.

Valószínű, hogy mint minden más területen, itt sem a teljes tiltás fog eredményt hozni, hanem az, ha megtanítjuk a gyereknek, hogy mit tehet, mit nem, és mi az, amire figyelnie kell a testi és lelki egészsége érdekében. Ez persze gyakran ellenállást vált ki, és egy kis lázadóval állunk majd szemben. Az a legjobb, ha el tudjuk magyarázni az ő nyelvezetén, és az ő korának megfelelően, hogy miért vezetünk be szokásokat ezen a területen is.

Ami segítség lehet:

  • beszélgetni a gyerekkel a médiatudatosságról (reklámok, celebek, videók, hatásvadász címek)
  • legyen egy biztonságos tér számára az otthon, a szülőkkel való kapcsolata, hogy bátran elmondhassa az érzéseit, gondolatait
  • ismertessük meg vele a „celebvilág” árnyoldalait
  • erősítsük az önbizalmát, hogy ne ismert vagy ismeretlen virtuális barátoktól vágyjon visszajelzésre
  • beszélgessünk a kritikáról (mindig a beszélő igénye nyilvánul meg benne, nem feltétlenül kell magunkra venni)
  • tévézés helyett beszélgessünk, hogy mi hogyan oldjuk meg a feladatainkat, birkózunk meg a nehézségeinkkel
  • legyen időkorlát, hogy egy nap mennyi ideig, mettől-meddig használhatja az elektronikai kütyüket

Szülőként sosem szabad elfelejteni, hogy a gyerek a minták alapján tanul, az ivódik be a mindennapokból, és nem attól fog másként viselkedni, ha mobillal a kezünkben, abból gyakran fel nem nézve papolunk arról, hogy mit kellene tennie.