A napokban beszélgettem Pannival, aki egyedül neveli a kislányát. Mivel még fiatal nő, és élettel teli, szeretne maga mellé egy FÉRFIT. Csupa nagybetűvel. A válása nem vette el a hitét abban, hogy valamikor, valakivel, még lehet szép az együttélés. De valahogy ez a dolog még várat magára.

„Talán nincs itt az ideje” – legyint.

Azt nem tudjuk, hogy mikor van itt valaminek is az ideje, de abban megegyezünk, hogyha önmagát rendbe rakja, akkor majd biztosan lesz olyan férfi is a környékén, akit érdekelni fog, hogy miként telt a napja, és milyen új kihívások érkeztek a gyereknevelésben. Talán valaki olyan lesz a befutó, aki nem megmondani akarja, hogy mit tegyen az anyuka, hanem elmeséli, hogy ő mit lát a helyzetben, ő hogyan oldaná ezt meg.

„Az a legnagyobb baj, Nelli – kezdi a randi beszámolót – hogy a férfiak zöme negyven felett nem akar elsősorban társ lenni. Sértettek, leckéztetni akarnak, hogy bűnhődjek az ex-nő vétkei miatt. Nem kíváncsiak a nőkre, csak el akarnak venni valamit, amit esetleg az előző házasságukban feladtak. Nem kialakítani akarnak, hanem letarolni. Azt sem értik meg, hogy egy egyedülálló anya nem tud elszaladni este nyolckor egy találkára, és azt sem lehet, hogy egy párnapos beszélgetés után már beengedjem őt az otthonunkba. Idő kell az érett nőnek, az anyának, aki a gyermekével alkot egy közösséget. Persze, tudom, hogy nekem is kell adni valamit, hogy fenntartsam az érdeklődését, és a szex általában meg is felel erre a célra. Hiszen sokszor egyáltalán nem is független a férfi, nem akarja elhagyni a családját sem, csak hónapokra elmaradt az otthoni szex. Több ilyen esetbe futottam bele, de belefáradtam, így inkább nem is randizom senkivel.”

Hogyan tudna a párkeresés jól működni a 40 feletti anyák számára? – kérdezem.

„Ebben az életkorban már valaki családos, vagy elvált, vagy az anyjával lakik, és csak egy újabb eltartót keres magának. Ha nem csak a szex vagy a kiszolgálás miatt keresgélnének, akkor elfogadnák, hogy idő kell ahhoz, hogy megismerjük egymást, és közel engedjem magamhoz, az életemhez. Ha őszinte, akkor nem egy rossz házasságban, hanem már egyedül él. De sokan csak akkor lépnek le, ha már van új nő a láthatáron. Igazából elég sok nő kapkod a pasik után, úgyhogy talán végtelen jó dolgukban “megtehetik”, hogy hazudoznak. Az is jó lenne, ha elfogadnák, hogy egy egyedülálló anya számára az esti program nem a helyi bárban zajlik, hanem a gyerekszobában. Csakhogy a legtöbb férfit az előző pasi által nemzett gyerek jelenléte borzasztóan tudja zavarni.”

Folyamatosan bólogatok, értem a helyzetét. A találkozás után hazaindulok. Az arcom nehezen szokja a hideget, gyorsabban szedem a lábaimat. Elsétálok egy kávézó mellett, az ablakon át látom a mosolygós embereket. Vajon van közöttük első randis anyuka, aki annak érdekében, hogy ne keresgéljen tovább a pasi, szerda este leadta a mamához a gyereket? Míg ezen tűnődöm, a sarkon befordulva egy ovis gyerekkel sétáló párt látok. A kislány az anyukája kezét fogja, a férfi a telefont nyomkodja.

Beugrik Panni utolsó mondata, és azon gondolkozom, hogy az általa említett jelenség mögött amolyan alfa-hím dolog áll-e, vagy az, hogy az anyai gondoskodás, kiszolgáltatás vágya versenyhelyzetet teremt a „két gyerek” között. Vagy valami egészen más áll a háttérben…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük