Ma kell az első gyertyát meggyújtani az adventi koszorún.
Erről először mindig az a kép ugrik be, amikor néhány évvel ezelőtt az ajándékba kapott koszorún nagy áhítattal keltettem életre a várakozás első lángját. A történés felülmúlta a várakozásaimat, mert egy idő után szokatlan, pattogó hangra lettem figyelmes. A koszorúra tekintve egy hatalmas lángcsóvát láttam. Tulajdonképpen felgyújtottam és leégettem az egészet. Nagy baj nem lett a dologból, de azért egy-két következtetést levontam belőle, és nem csak azt, hogy nem szabad felügyelet nélkül hagyni az égő gyertyát. Mondjuk, az eset után évekig nem volt adventi koszorúm.
Azonban nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van értelme és tanító szerepe az adventi időszaknak. Türelemre int, és megtanít látni és élvezni a fokozatosságban, a várakozásban rejlő szépséget.
A négy gyertya fényével akár lépésről-lépésre haladhatok az életem egy-egy új fejezetére gondolva.
Megélhetem…
- A hitet, hogy lesz abból valami, amire vágyom.
- A reményteljes várakozást, mert tudom, hogy meglesz, amire vágyom, így már nem a hiányra koncentrálok.
- Az örömet, amikor megélem a boldog pillanatokat.
- A szeretetet, ami mindent átsző, és ami által megvalósult a vágyam.
Kellemes, nem-rohanós készülődést, örömteli várakozást kívánok Mindenkinek!
