Egy hete keresem a téli kabátomat. Nem az otthonomban, hanem az üzletekben. Esküszöm, vagy 20 boltban voltam, az olcsótól a drága kabátig, minden kínálatot megnéztem, amelyiket esélyesnek láttam, még fel is próbáltam. A borsos árfekvésű kabáttal is kompromisszumot kellett volna kötnöm, így nem vásároltam inkább semmit. Először bosszankodtam, tényleg hihetetlennek tartottam, hogy a nőknek szikrázó nejlonkabátokat kínálnak legtöbb helyen, vagy olyan szabása van a kabátnak, hogy leginkább egy hóemberre hasonlítanak benne.
Szóval, úgy döntöttem, hogy akkor most nem akarok kompromisszumot kötni, mert keresem azt a ruhadarabot, amelyiket meglátom, felpróbálom, és szerelem lesz első látásra. Nagyon naiv gondolatnak tűnik, ugye? Nos, a bal vállamon ülő kisördög is ezt súgta.
Mindegy, gondoltam, úgyis mindjárt itt a tavasz!
Azonban az élet már számtalan esetben bebizonyította számomra, hogy azok a dolgaim mentek a leggördülékenyebben, amelyekben sikerült elengedni az akarást, és helyet tudtam adni annak, ami jönni akart. Elfogadva, hogy nem mindig tudom, hogy mi – miért történik. Elengedtem ezt a kabát dolgot.
Ma reggel beszaladtam más okból kifolyólag egy üzletbe, és akkor ott megtörtént a csoda: szerelem első látásra… ott volt a kabát, ami csak rám várt. Felpróbáltam, minden szuper. Az árcímke le volt szakadva róla, nem is érdekelt most már, hogy mennyibe kerül, mert pontosan ez volt az, amit kerestem. Anyagra, formára, színre. Levettem a kabátot, megkerestem az árcédulát rajta. Alig akartam hinni a szememnek! Töredékébe került, mint azok, amelyeket tegnap próbáltam.
Boldog voltam, hogy részese lehettem ennek a történésnek, de pontosan tudom, hogy ez nem csak ennyiről szól!
Amiért én csodát kaptam, tovább adtam ezt a gesztust másnak, és ajándékot vittem valakinek, aki még csak nem is várta azt.
Így nem csak megéltem, és fogadtam az élet ajándékát,
hanem szándékomban állt eszközzé válni,
hogy más is ajándékot kaphasson az élettől.
