Illik egy buliból FB élő videót posztolni?

Amióta az okostelefonok meghódítottak bennünket, azóta eléggé leszűkült a privát életterünk. Véleményem szerint.

Legutóbb, mikor egy koncerten voltam, azt vettem észre, hogy kezdés után pár perccel egyre több szórakozni vágyó ember vette kezébe a telefonját, és megindult a buli videózása. Persze, elsődlegesen a zenészekre céloztak, de az előttük önfeledten szórakozó vendégek is szerepeltek a videóban. Most pedig a szilveszteri bulik rövid videói árasztották el a hírfolyamot, melyeknek nagy része valamiért eltűnt Újév napján. 🙂

Emlékszem, hogy voltam olyan szórakozóhelyen, ahol a belépőjegyen feltüntették, hogy a rendezvény ideje alatt fotó készülhet, és a jegy megvásárlásával ehhez hozzájárulsz. Tiszta sor. Viszont már nem csak a rendezvény szervezője pakolja ki a buli részleteit, hanem maguk a résztvevők is. Azért legyünk őszinték, nem mindenki mutat jól hajnalban, részegen, de nem is csak az a lényeg, hogy nem túl dekoratívak a buli hevében, hanem, hogy nem biztos, hogy ki akarják pakolni magukat, a szórakozás közben megélt pillanataikat a világhálóra.

 

[socialpoll id=”2533195″]