Vasárnap délelőtt rám szakadt az édes semmittevés, és James Corden filmet néztem. Mivel nem igazán kötött le a főhős kínlódása, kapcsolgatni kezdtem a tévét, és megakadt a szemem a gyerekkorom egyik kedvenc műsorán: a Három kívánságon, Dévényi Tibor műsorvezetésével. Miközben kortyolgattam a tejeskávémat, visszarepültem az időben, és nagyon jólesett.
Elég furának tűnt most így, ennyi idősen ez a műsor, de klassz, hogy a gyerekek vágyát teljesítették.
Volt, aki azt kérte, annyi banánt ehessen, amennyit csak bír, mert jellemzően, mire az anyukája sorra kerül az ABC-ben, rendszerint elfogy a banán. Tibi bácsi elintézte, hogy amennyi a régi, nagy, barna papírzacskóban elfért, annyi banánt hazavihet.
A következő kérés Kikit érintette, mivel autószerelő a szakmája, mentse ki Sárga angyalként az akkori legjobb énekesnő címmel rendelkező Vincze Lilla autóját. 🙂
Szerepelt Juszt László is, neki a Szabadság hídra kellett felmásznia, hogy egy kisfiú tűzoltóként kimenthesse. Miután lehozták, hangot adott nem tetszésének is.
Laci pedig Diego Maradonával találkozott. Ez azért nagy teljesítménynek számított, repülés közben még a pilótafülkébe is benéztek. Maradona akkor még nem hómámorban, hanem gólmámorban élt.
Láttam Zoltán Erikát is kígyózni a színpadon, és táncolni egy kisfiúval az Arató diszkóban.
Az időutazásomnak az vetett véget, amikor az egyik kívánságot teljesítve, a 2×3 méteres ketrecben ücsörgő oroszlánokat lelőtték. Felteszem, csak kábítólövedék volt, de akkor is…
Innentől a “boldog tudatlanság” érzését a “határtalan emberi butaság” érzése váltotta fel.
Mivel pont a hatalomvággyal fűtött ostoba emberek által uralt valóságból menekültem a 80-as évek (mű)buborékjába, okafogyottá vált a tévé előtt ücsörgésem, és inkább kimentem havat lapátolni.
