Vasárnap délelőtt rám szakadt az édes semmittevés, és James Corden filmet néztem. Mivel nem igazán kötött le a főhős kínlódása, kapcsolgatni kezdtem a tévét, és megakadt a szemem a gyerekkorom egyik kedvenc műsorán: a Három kívánságon, Dévényi Tibor műsorvezetésével. Miközben kortyolgattam a tejeskávémat, visszarepültem az időben, és nagyon jólesett.

Elég furának tűnt most így, ennyi idősen ez a műsor, de klassz, hogy a gyerekek vágyát teljesítették.

Volt, aki azt kérte, annyi banánt ehessen, amennyit csak bír, mert jellemzően, mire az anyukája sorra kerül az ABC-ben, rendszerint elfogy a banán. Tibi bácsi elintézte, hogy amennyi a régi, nagy, barna papírzacskóban elfért, annyi banánt hazavihet.

A következő kérés Kikit érintette, mivel autószerelő a szakmája, mentse ki Sárga angyalként az akkori legjobb énekesnő címmel rendelkező Vincze Lilla autóját. 🙂

Szerepelt Juszt László is, neki a Szabadság hídra kellett felmásznia, hogy egy kisfiú tűzoltóként kimenthesse. Miután lehozták, hangot adott nem tetszésének is.

 

Laci pedig Diego Maradonával találkozott. Ez azért nagy teljesítménynek számított, repülés közben még a pilótafülkébe is benéztek. Maradona akkor még nem hómámorban, hanem gólmámorban élt.

Láttam Zoltán Erikát is kígyózni a színpadon, és táncolni egy kisfiúval az Arató diszkóban.

Az időutazásomnak az vetett véget, amikor az egyik kívánságot teljesítve, a 2×3 méteres ketrecben ücsörgő oroszlánokat lelőtték. Felteszem, csak kábítólövedék volt, de akkor is…

Innentől a “boldog tudatlanság” érzését a “határtalan emberi butaság” érzése váltotta fel.

Mivel pont a hatalomvággyal fűtött ostoba emberek által uralt valóságból menekültem a 80-as évek (mű)buborékjába, okafogyottá vált a tévé előtt ücsörgésem, és inkább kimentem havat lapátolni.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük