Így lesz egy megkeseredett nőből csodanő

Lángosért várakozva elkaptam egy részletet két negyvenpluszos férfi beszélgetéséből.

Semmi kedvem nem volt a piszok lassan haladó sorban dekkolni, hiszen még a fülesem sem volt nálam, hogy legalább szórakoztathassam magam egy kis zenével. Így miután kifogytam a belső monológból, felfigyeltem az előttem álló emberek beszélgetésére. Az egyik férfi talán inkább ötvenes volt, a másik fiatalabb, és miközben arra vártak, hogy leadhassák rendeléseiket, egy számomra szakmailag érdekes beszélgetést folytattak.

A társalgás tárgya egy közös ismerősük volt, egy hölgy, aki nem érti, hogy az idősebb férfi miért nem hívta fel már pár hete. Az első elkapott mondat után már tudtam, ez egy szerelmi történet lesz…

A lényeg, hogy az idősebb férfi találkozgatott egy ideje a hölggyel, aki szerinte aranyos meg minden, de elég megkeseredett, és bár lehetne több is ebből az ismerkedésből, de a nő egykedvűsége miatt nehezen szánja rá magát a férfi, hogy gyakrabban találkozzanak. Tulajdonképpen már felhívni sincs kedve, mert nem nyílik meg számára, nem tárja ki a szívét, elég zárkózott. Öltözködésében nincs nőiesség, a frizurával sem sokat törődik, miközben nagyon értékes nőnek tűnik.

„Legalább hívd már fel hetente egyszer-kétszer…”

A fiatalabb pasi, mivel jól ismeri a nőt, és vélhetően a hölgy szívesen találkozna még az idősebb férfival, kampányolt érte, értük. Ne add még fel a találkozást, hívd fel hetente egyszer-kétszer – kérte a férfit. – Nem mindig ilyen keserű Kati, csak már régen volt szerelmes.

A pasi elmesélte azt is, hogy Katival megbeszélték, vesznek együtt új ruhákat, hogy a megkeseredett nőből csodanő lehessen, hogy megélhesse a nőiségét, és a férje évekkel ezelőtti halála után újra elkezdjen élni. A támogatóbeszéd részeként elhangzott, hogy egyébként milyen jó alakja is van ennek a nőnek, csak nem látszik a mostani ruháiban, és hogy kedves és aranyos teremtés: helyén van a szíve és az esze is.

A két férfi egyetértett abban, hogy megéri az energiát belefektetni ebbe a kapcsolatba, és a szeretetteljes kapcsolat, a bizalom majd csodanővé fogja varázsolni a zárkózott asszonyt.

Azon tűnődtem, hogy napjainkban vajon milyen gyakran fordul ez elő, hogy valaki nem a lemondásra, a továbblépésre sarkallja a másikat, hanem arra, hogy harcoljon azért, ami nem látszik jackpotnak, de képes azzá válni. Hányszor mennek el emberek a másik mellett, csak mert nem egyszerű eset, vagy épp a jelen élethelyzetében túl komor az illető ahhoz, hogy szórakoztató társ lehessen?

Van még remény, hogy mégsem rendezkedtünk be az eldobható emberek és tárgyak világába?

A lángosok elkészültek, én most is csak a széléből ettem egy keveset, de immáron felülíródott a hosszú várakozás unalma: örömmel álltam a pult mellett, mert megtapasztaltam, hogy nem veszett még ki az emberekből a szeretet erejének hirdetése.