40 felett már nem tud beégni az ember, vagy mégis? Toplista

Nyilván nincs olyan, hogy az ember ne tévedne meg valamikor valamiben. Így van ez a negyven felettiekkel is. A feljegyzések szerint a B oldalon mindenki nyugodtabban veszi a tévedést, sőt, teljesen átsiklik felette. Vagy megpróbál röhögéssel úgy tenni, mintha direkt szórakoztatná a közönséget.

Mint például egy férfi ismerősöm, aki bement a szórakozóhely mosdójába, és azt hitte, a sógora jött utána. Bőszen használták a piszoárt – egymásnak majdnem háttal – és emberünk a művelet közben viccesen szóval akarta tartani sógorát. Szórta a vizeletürítéshez passzoló poénokat, majd meglepetten fordult hátra, amikor egy ismeretlen hang megszólalt a monológ után: Én nem Dezső vagyok. Mit lehet ilyenkor tenni? Elpirulva megkukulni? Eljátszani, hogy csak egy filmből idéztünk, vagy bizonygatni, hogy valóban itt volt még az előbb az, akinek beszéltünk? Vagy csak vállat rántani, hogy „Na és? Attól még mondhatom”?  Negyven alattiaknak ez a helyzet kényelmetlen lenne, hiszen akár azt is gondolhatná az idegen, hogy szánt, mondhatni hátsó szándékkal beszéltek neki a mosdóban. De negyven felett már csak legyintenek az ilyenre…

 

 

Nem kell nagyon kinevetni a fenti manust, mert például azért van mindenkinek egy sztorija arról, hogy miként ment neki az üvegajtónak. Na, ne mondd, hogy csak nekem! Ilyenkor az ember zavartan nevet, újra nekifut a fotocellának, és várja, hogy most már kinyíljon, mielőtt belép rajta.

 

 

A beégések gyakori osztályába tartoznak az ismerősnek integetések, melyekről később kiderül, hogy vaklárma volt. Az érkező ember még csak nem is ismeri az általunk benne felfedezni vélt embert. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha kiderül, hogy ő nem ő, akkor a mögötte lévő embernek integetni, hátha az visszaint, és úgy fog tűnni, hogy nem tévedtünk. Esetleg mégiscsak megszólítani az ismeretlent, és úgy irányítani a beszélgetést, mintha ő lenne szenilis, pedig éveken át együtt dolgoztunk valahol.

 

 

Vannak ennél durvább beégések is, noha a szellentés a világ egyik legtermészetesebb dolga. De ezekről most nem beszélek, mert lehet, hogy valakit zavarba hozna már maga a téma is. De ha most mosolyogsz, akkor tudom, hogy tudod, hogy tudom, min nevetsz…

Neked van féltve őrzött titkos beégésed? Elő vele! 🙂

 

Ha tetszett az írás, kérlek, lájkold, vagy oszd meg másokkal is. Ha van kapcsolódó sztorid neked is, akkor kommentelj nekünk bátran. 🙂