Amikor nyáron betöltöttem a negyvenet, akkor egy férfi ismerősöm javasolta, hogy tagadjak le pár évet, mert a kinézetem engedi. Amikor ezt elmeséltem egy másik férfinak, ő azt mondta, inkább többet kell mondani, abban jobban van logika, hiszen akkor egyértelmű, hogy bezsebelhetünk dicséreteket, mert nagyobb lesz a kontraszt.
A lényeg, hogy vagyok, amennyi vagyok, és élvezem! Olyannyira, hogy pontokba is szedtem. (Majd jön olyan lista is, ami arról szól, hogy mi az, amiért nem szeretek negyvenes nő lenni, de azon még gondolkodom…)
1, Már nem jövök zavarba. Na, jó, pontosabban: már nem jövök olyan könnyen zavarba. Alapvetően könnyen vörösödő típus vagyok, így aztán egészen hamar észrevehető az arcomon, ha zavarba ejtő hozzászólást kapok valakitől. De például, sokkal könnyedebben, kvázi szemrebbenés nélkül veszek a szexhez, vagy az intim részeimhez kapcsolódó dolgokat, és a szemezést is jobban bírom, mint zsenge borsó koromban. És maximum csak nevetésben török ki, ha a szállodában egy emelettel feljebb, rossz helyre nyitok be, például.
2, Nem gyűjtök megszállottan ismerősöket a közösségi oldalakon. Plusz, aki számomra erősen zavaró posztokat oszt meg, azt törlöm, vagy csak kiveszem a követési beállítást. Bocsi.
3, Több csoki jár. A várható elhalálozási sorrendet tekintve a nálam fiatalabbakkal nem kell testvériesen osztoznom, hanem 80-20 arányban enyém a több csoki. Nekem várhatóan nincs már annyi lehetőségem csokit enni, mint nekik.
4, Megtanultam értékelni a bókokat. Egy „ahhoz képest jól nézel ki” megjegyzés bearanyozza a napom. Megtapasztaltam, hogy a negyvenes-ötvenes pasik kifinomultabban tudnak bókolni, mint a húszas-harmincas srácok. Megfontoltabbak is náluk, többet tudnak a borokról, és többször viselnek inget.
5, Lengébben öltözhetek, hosszabb ideig hordhatom a nyári outfiteket. Gyakran érzem a bőröm alatt a szaunát.
6, Felértékelődött a spontán szex. Ilyen korban, családosan? Minden perc kincs.
7, Egyre kevesebben adnak kéretlen tanácsot. Határozottabban tudom tartani a határaimat, hiszen már kevesebb időm van önállóan döntést hozni. Öreg koromban úgyis a fiatalabbak fognak dönteni helyettem.
+1, Ismerem, és értem magam. Ez legalább akkora kincs, mint egy jó szex.