Egy nő életében a 40 az egy várakozással teljes mérőszám, mérföldkő. Amikor 40 felé közeledünk, hajlamosak vagyunk azzal enyhíteni mérhetetlen öregség-érzetünket, hogy a negyven az új harminc, meg ilyenek. A harmincas csajok félve, hogy így egy kalap alá veszik őket velünk, negyvenes nőkkel, azonnal reagálnak, és kinyilatkozzák, hogy a 30 az új 20. Szegény húszas csajok meg azt sem tudják, most mitévők legyenek, hiszen az új 10 az mégsem lenne valami nyerő. Pláne, hogy ők azok a nők, akik még baromira örülnek, hogy átlépnek egy életkort.

Mindemellett azért negyvenpluszosnak lenni jó.

Például különösen feldobja a napomat, amikor valaki azt mondja, hogy „Betöltötted a negyvenet?! Nem is látszik rajtad.” Persze, örülök egy ilyen véleménynek, de szíven is üt, hogy mit gondolnak a népek a negyven feletti nőkről… Slamposak, zsíros a hajuk, nem használnak internetet és nem történik velük semmi?

A másik, amit szeretek a negyven feletti létben, az a bölcsesség. Vagy az annak tűnő lenyugvás és lényeglátás. Ez mondjuk, nem tudom, hogy a korral jár-e valóban, vagy esetleg a gyereknevelésnek, a család menedzselésének köszönhetően alakul ki. Hiszen szülés után baromi gyorsan meg kell tanulni alvás nélkül létezni. Rugalmasnak lenni, és kreatívnak: a távirányítót a mikróban keresni, a farmernadrágot meg a hűtőben. Például.

A szexualitást is ki szokták emelni, mint a negyvenes élet ajándéka, de ezt nem tudom megítélni. Régen akkor rosszabbnak kellett volna lennie? Na, mindegy. A nagy többség azt mondja, hogy negyven felett jobban tudja élvezni azt, amit csinál, és képes elmélyülni is benne. Hajrá, mindfulness szex!

Negyvenes nőként néha kortalannak érzem magam. Hol a fiatalabb, hol az idősebb korosztállyal azonosulok minden zokszó nélkül. Amikor hátul ülök egy autóban egyedül, és a notebookomon dolgozom, akkor éppen a Meryl Streep által megformált Miranda Priestly jut eszembe. Ha én vezetek, meg Madonna a What it feels like for a girls videóklipből. Amikor a Just Dance-re táncolok, akkor meg akár Ariana Grande is lehetnék. Erős túlzással.

 

Végül, de nem utolsó sorban nagy előny, hogy nem esik nehezemre vállalni az érzéseimet, gondolataimat, tetteimet. Vállalni azt, aki vagyok. Emlékszem, kamaszként, vagy ifjú felnőttként még a szemetet kivinni is beöltöztem talpig hülyébe, ahogyan Frajt Edit mondta buliba készülve, csinosban feszítve a Szomszédokban.